Bene Irodabútor

PearsonLloyd, 117 Drysdale Street, London

A PearsonLloyd tervezőiroda Shoreditch-ban, London egyik észak-keleti feltörekvő, kreatív negyedében található. Hogy kerültek ide, és milyen szempontok alapján választották ezt az irodát?


TL: Amikor az irodát létrehoztuk, akkor Luke és én London nyugati részén éltünk. A keletre költözés pénzügyi döntés is volt. Olcsóbb helyszínt kerestünk, ugyanakkor kreatívabbat is. Az első irodánkat egy fűtetlen raktárcsarnokban rendeztük be a Spitalfields Market szélén. A piac akkoriban még fontos zöldség és gyümölcs nagykereskedésként működött. A hely egy kicsit lepusztult és ijesztő volt, mégis teli élettel és energiával. Sok művész telepedett meg ott, és a társaság vonzott bennünket is. A megalakulást követő 16 évben három különböző helyszínen dolgoztunk, s mindhárom ennek az elsőnek a maximum másfél kilométeres körzetén belül volt. Shoreditch már a tervező- és divatcégek negyedévé vált, és jóllehet egészen más már, mint 1997-ben volt, mégis nagyszerű érzés ott dolgozni.

LP: Tom testvérének volt egy irodája a londoni bank- és pénzvilág, a City közelében. A bérleti díj nevetségesen alacsony volt. Jó ötletnek tűnt, hogy ott béreljünk ki olcsó és tágas helyiségeket. Azonban alighogy beköltöztünk, a szomszéd telken óriási építkezésbe fogtak. Erre kijöttünk Whitechapelbe, és megvásároltuk a jelenlegi irodát, amit úgy találtunk, hogy egy nap elbicikliztünk mellette. Akkoriban éppen visszaesett a piac, és a döntés jónak tűnt, bár azóta az iroda sok tekintetben kicsi lett számunkra.


Hány munkatársuk van? Hogyan tudná jellemezni az iroda hangulatát?

TL: A tervezőirodában 14 munkatárs dolgozik. Irodánk a műhely, a tárgyaló és az irodatér különleges keverékét adja. Ami a hangulatot illeti, keményen dolgozunk, állandóak az egyéni megbeszélések. A dizájn az információcseréről szól, ezért a nap nagy részében megbeszéléseket folytatunk a csapatunk tagjaival. Megszemléljük, kézbe vesszük és továbbgondoljuk az elkészült rajzokat, modelleket és új ötleteket.

LP: A csapatunk nagyon sokszínű, sok nemzetből tevődik össze. Nem gondolom, hogy a nemzeti hovatartozásuk olyan fontos lenne. Természetesen különböző a kulturális háttér, és ez befolyásolhatja a dizájn folyamatot, mégis úgy gondolom, hogy a munka összekapcsol minket egy közös szinten.
Néha képtelen vagyok egyik-másik kolléga angolját megérteni, de a kreatív gondolkodást, és annak papíron történő ábrázolását mindig tökéletesen értem. Számomra ez a legfontosabb. A gondolkodás és a látás folyamata. Néha maximális a pörgés az irodában, máskor teljes a nyugalom, és az emberek elmélyülten dolgoznak.


London a tökéletes élettér és munkahely?

TL: Igen. Semmi nem hasonlítható ahhoz az energiához, ami ezt a várost jellemzi. Egyedülálló keveréke ez a különböző közösségeknek, vállalkozásoknak, kultúráknak. Legyen szó politikáról, pénzügyekről, művészetekről, kulturális vagy sporttevékenységről. Az önkifejezés szabadsága a mi városunkban nem ismer határokat, így azután a kreativitás mindig és mindenhol megmutatkozik. Azonkívül London mágnesként vonzza az embereket az egész világból. A mi irodánkban hat különböző nemzet képviselteti magát. Ilyet sehol máshol nem talál, kivéve talán New-Yorkot.

LP: Gyermekeim vannak Londonban, és nálam pillanatnyilag ők állnak a földrajzi középpontban. Úgy vélem, hogy ez egy nagyszerű város, és mivel sokat utazom, egyre inkább tisztelem a briteknek azt a képességét, hogy el tudnak fogadni másokat. Ez sokat segíthet éppen a kreativitás vonatkozásában, hiszen nem szabunk határokat, és szeretjük a különcöket is.


Egyetértenek azzal, hogy irodájuk árulkodik Önökről?

TL: Az irodánk több síkon ad képet rólunk: PearsonLloyd, Luke és Tom, a munka a saját személyiségünk, a csapat, London. Az irodánk tele van zsúfolva mintákkal és modellekkel. Elég rendetlennek tűnik, mégis tetszik a látogatóknak, hogy láthatják azt, amin éppen dolgozunk. Néha rendet rakunk, de akkor az iroda valahogy veszít ebből az alkotó energiából.

LP: Az iroda szuper fontos, hiszen ott dolgozunk. A falak mindig tele vannak rajzokkal, vázlatokkal, és egyáltalán az egész iroda dugig van a különböző fejlesztési szakaszokban lévő modellekkel. Ez az a hely, ahol gondolatokat cserélünk, ahol a többiek számára is kézzel foghatóvá tesszük az ötleteinket. Biztos, hogy az irodánk sok mindent elárul rólunk, de úgy hiszem, annyira el vagyunk foglalva a munkával, hogy ez részünkről nem tudatos információközlés, inkább csak egyfajta válasz a felmerült igényekre. Talán nem az ideális munkahely, hiszen az ideális munkahelyen lenne egy gépekkel telezsúfolt műhely is, ahol a gépek minden munkát elvégeznének. Ez persze csak a képzeletünkben létezik.


Van kedvenc munkaasztaluk, vagy szívesebben váltogatják a helyszíneket?

LP: Kedvenc munkahelyem a vázlattömböm, és jelenleg egy iPad, ami segít az élet dolgainak a szervezésében, az e-mailek "leküzdésében" …, pontosabban megválaszolásában. Úgy érzem, bárhol tudok dolgozni, de szeretem az elmélyült munkát. Szükségem van egy íróasztalra, már csak azért is, hogy kipakoljam a jegyzeteimet. Sok tervező mesélt már történeteket arról, hogy a legjobb ötletek a repülőn ülve jutottak eszébe. Az én ötleteim a legfurcsább helyzetekben és pillanatokban születnek, ezért mindig szükségem van egy munkaeszközre. Ez pedig nem más, mint a tollam.
Az ember keze ügyében mindig van egy darab papír, amire felfirkanthatja a jegyzeteit. Ugyanakkor - mint már említettem – vannak időszakok, amikor elengedhetetlen a koncentráció egy nyugodt, csendes környezetben. Soha nem tudnék otthonról dolgozni. Szükségem van a többiektől kapott inspirációra.

TL: Luke-nak és nekem van egy pici szobánk az épület végében, ahol órákat beszélgetünk. Viszont hetente csak két vagy három napot töltünk az irodában. Egyébként ügyfeleket látogatunk, gyárakat, fesztiválokat keresünk fel, konferenciákon veszünk részt. Mint minden aktív ember a világon, mi is sok időt töltünk a helyi kávézóban gondolkodással és beszélgetéssel.


Mit nem szeretnek az irodában?

TL: Több helyre lenne szükségünk a tervezéshez, gyártáshoz és kísérletezéshez. Londonban nagyon drágák az üzlethelyiségek. Biztos vagyok benne, hogy ha a városon kívül lenne az irodánk, kétszer ennyi helyünk lenne.


Van olyan hely vagy helyszín, ahol különösen szívesen dolgoznának?

TL: Állandóan mozgásban vagyok. Minden nap más.

LP: Japán nagyon közel áll hozzám. Tetszik, hogy odafigyelnek a részletekre.


Vannak olyan helyek, amiket bár szívből szeretnének, mégsem tudnak elkerülni?

TL: A munkában a legkevésbé azt a pillanatot szeretem, amikor egy hosszú, fárasztó hét után haza kell utaznom egy idegen városból. Egyetlen repülő sem tud olyan gyorsan repülni, amilyen gyorsan haza szeretnék érni.

LP: Olyan vállalatokkal együttdolgozni, akik bár tudják, hogy szükségük van tervezőre, mégsem akarnak velünk csapatként együttműködni, nos, az nagyon megterhelő.


Önök számára az iroda a kreativitás színhelye?

TL: Általában egyszerre legalább tíz projektünk fut. Nagyon érdekes az az energia, amit ez a folyamatos munka termel. Nagyon széles az irodai feladatok köre, ami azt jelenti, hogy minden napnak vagy egy sajátos, egyedi karaktere. De ötletet – abban az értelemben, ahogy mi gondoljuk – bármikor, bárhonnan kaphatunk.

LP: Az ötletek nem mindig az irodában születnek, de itt kell őket kimunkálni, kézzel foghatóvá tenni. Néha a vázlattömbben születik meg egy új gondolat, de – elméletileg és sokszor gyakorlatilag is – bárhonnan kaphatunk ötleteket. Amikor tanítok, mindig hangsúlyozom, hogy az ember csak azt álmodhatja meg, amit már megélt.


Vannak olyan szokásaik, amelyek végigkísérik mindennapjaikat?

TL: A reggeli kávé. A kávétól eltekintve minden nap különbözik, mindnek saját ritmusa és szerkezete van.

LP: Ami a szokásokat illeti: ha beérek az irodába, első a kávé.


Milyen változásokat tartanak döntőnek az eddigi irodai életükben?

LP: A legfőbb változást a kommunikációban tapasztaljuk. Ma már a legváltozatosabb módokon kommunikálhatunk, telefonon, SMS-ben e-mailen, skypon, stb. Szó szerint egy kattintással küldünk egymásnak információkat. A gyorsaság elsődleges szempont, ami nem feltétlenül előnyös, ha a gondolkodásról van szó.


Elmesélnének egy "hurrá" élményt az irodával kapcsolatban?

TL: Nagyon boldogok vagyunk, hogy tervezőként láthatjuk munkánk kézzel fogható, valódi gyümölcsét. Nincs szebb annál, mint amikor elfogadunk egy megbízást, majd az új dizájn vagy projekt első prototípusának, vagy első példányának a dobozát felnyitjuk. S bár mindannyian ismerjük a tervezés folyamatát, mégis mindig meglepetést jelent először meglátni az elkészült terméket.

LP: Na, nem is. Nem igazán.


Mi a legfontosabb az irodájukban?

TL: A 14 fővel már csapatot alkotunk. Az idők során emberek jönnek és mennek, a csapat összetétele változik. Ez egyrészt szórakoztató, ugyanakkor kihívást is jelent. Elő kell segíteni a közösség kialakulását, ami minden sikeres együttműködés alapja.


Az Önök számára legfontosabb?

TL: A természetes fény.

LP: A biciklim. Eljuttat az irodába, és lehetővé teszi, hogy a napot egy másik gondolati síkon kezdjem. Az egyik legnagyszerűbb emberi találmány, és tisztán érzelmi okokból szeretem, ha a közelemben van.


A legszemélyesebb tárgy?

TL: 1989-ben terveztem egy lámpát az egyik hazai világítástechnikai versenyre. A lámpa prototípusa a tárgyaló polcán áll, s ha rápillantok, egy pillanatra mindig visszazökkenek az iskolába, a diáklétbe, annak minden reményével és félelmével együtt.

LP: Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy érzelmileg nem kötődöm többé tárgyakhoz. Ha mégis muszáj lenne, akkor édesapám rajzait választanám, amiket nekem készített.


A legfontosabb munkaeszköz?

LP: A tollam.

TL: A vázlattömb. Bár nem rajzolok túl jól, mégsem tudok nélküle élni.


Mit szeretnek legjobban a munkában?

TL: Nincs szebb annál, mint amikor az ember bemegy a gyárba, ahol az általa tervezett dolgokat gyártják. Az anyagtól a gyártásig végigfutó "bizsergés" egyedülálló. Ezt már csak egy észak-olasz üzleti ebéd múlhatja felül, amit a helyi "trattoriában" fogyasztunk el a gyártási meetinget követően.

LP: Az én kedvenc tevékenységem megkeresni azokat a hézagokat, lyukakat, amiket mások nem vettek észre, s amik azután új megoldásokhoz vezetnek. Azt hiszem, tulajdonképpen erről szól a dizájn.


Hány órát töltenek naponta az irodában?

TL: Minden nap más, de azért nem vagyok túl sokat az irodában. Az nem tenne senkit sem boldogabbá, sem hatékonyabbá.

LP: Olykor egyáltalán nem jövünk be, máskor akár 15 órát is dolgozunk az irodában. Esténként rendszerint még otthon is dolgozom.


A PARCS vagy a DOCKLANDS tervezése során változtattak valamilyen munkafolyamaton? Vagy esetleg az irodán?

TL: A saját irodánk nem sokat változott azóta, hogy elkezdtük a PARCS tervezését. Intenzív környezetben dolgozunk, szorosan egymásra utalva. Nincs helyünk a teret megfelelően tagolni, viszont a Shoreditch számtalan kávézóval vár, ahol egy szusszanásra megállhatunk, beszélgethetünk, együtt gondolkodhatunk.

LP: Nem igazán változtattunk a PARCS és a DOCKLANDS után. Mi a csapattal mindig szorosan együttműködtünk, mindig volt projekt- és kommunikációs terünk. Egy kis irodában valószínűleg sokkal könnyebb a szervezeti egységeket összekapcsolni, mint egy nagy cégben.


Legfőbb elvárásuk az irodával szemben?

TL: A természetes fény.

LP: A minőség.


Köszönöm az interjút.