Bene Irodabútor

Manfred Bene, Schwarzwiesenstrasse 3

Manfred Bene 1941-ben, Alsó-Ausztriában, Waidhofen/Ybbs városkában látta meg a napvilágot. Faipari és fafeldolgozói tanulmányokat folytatott Hallstatt-ban és Mödling-ben, majd 1961-ben belépett szülei vállalatához. Technikusként kezdte, de 1970-ben már átvette a Bene AG ügyvezetését, 2004-ben pedig az Igazgatóság elnöke lett. 2006 óta Manfred Bene a Bene AG Felügyelő Bizottságának elnöke. Az ő vezetése alatt vált a Bene AG nemzetközi nagyvállalattá, és alapozta meg építészeti és dizájn sikereit. A Bene neves építészekkel és formatervezőkkel karöltve újraértelmezte az irodát és a munkahelyet, és megalkotta az iroda, mint élettér új minőségét.

Tételezzük fel Bene Úr, hogy szeretne a vállalatánál egy új irodát berendezni. Milyen lenne az új irodája? Hasonlítana a mostanihoz? Vagyis egy zárt, önálló iroda lenne, vagy inkább egy nyitott terű?

Nyitott vagyok minden irodaformára. Ebben az esetben azonban a lehetőségek jócskán leszűkülnek. Az iroda olyan, mint egy hajó, amelyben én egészen elől ülök: az irodámnak csupán egyetlen fala van, a többi oldalon 80%-ban üvegablakok vesznek körül. Ez egy olyan tér, amit nem is lehet igazán berendezni.

Van kedvenc berendezési tárgya az irodában?

Talán a tárgyalóasztal. Amikor 23 évvel ezelőtt beköltöztem az irodámba, a többi menedzserhez hasonlóan, én is szép nagy íróasztallal büszkélkedhettem. Mellette egy kis szekrényke, a terem másik végében pedig egy tárgyalóasztal állt.

Mivel azonban életem kétharmadát gyakorlatilag tárgyalásokkal töltöttem, az egészet teljesen értelmetlennek találtam. Mindig felállni, átmenni, leülni, a dolgaimat ide-oda pakolni…Ezért aztán kitaláltam a négyzet alakú asztalt, ami egyszerre tárgyaló és íróasztal. Ez még 1988-ban történt. Akkoriban még nem léteztek ilyen asztalok.

Kidobáltam mindent a szobámból, és helyükre beállítottam a négyzet alakú asztalt, aminek egyik oldalán én ülök, ez az én munkahelyem. Az asztal körül hat szék van, ott tartjuk a megbeszéléseket. A méret előnye, hogy hat ember kényelmesen elfér az asztalnál, ami azonban mégsem olyan nagy, mint a mai óriási konferencia asztalok. Át lehet nyúlni az asztal felett, képeket lehet egymásnak mutatni, tudunk beszélgetni, kommunikálni. A "saját iroda" témakörben ez az asztal volt a legfontosabb találmányunk. Ma már a menedzser asztalok nagy részét nem a hagyományos 2,5x1 méteres formátumban, hanem 160x160 cm méretben értékesítjük.

Egyetért azzal, hogy az irodája árulkodik Önről? Szeretné egyáltalán az irodáján keresztül kifejezni önmagát?

Na igen, ahogy az én irodám kinéz…..!
Sok levelet kapok, információkat, brosúrákat, egyebeket gyűjtök be. Ezeket megnézem, elolvasom, félreteszem, és egy idő múlva ki sem látszom a papírhalmok mögül.

Az asztalomon mindig van valami: vagy a konkurrencia katalógusa, vagy valamelyik japán partnerünk ajándéka. Az asztal mögött van egy kis szekrényke, abban gyűjtöm ezeket a dolgokat, de a szekrényke mögött is van egypár régi irattartó táska, meg egy hintaló, és más hasonló dolgok. Az én irodám semmiképpen nem tipikus, nem lehet példa. Ami egyértelműen látszik rajta: nem erősségem az adminisztráció. Az adminisztratív részletek soha nem érdekeltek.

Rendben, az adminisztráció nem a szíve csücske. De, akkor mit szeretett a legjobban a munkájában?

A kedvencem mindig is az új termék létrehozása, a tervezővel közös megtervezése, majd értékesítése volt, és az is marad. Amikor elkezdtem a vállalatnál dolgozni, természetesen szinte minden munkát végigcsináltam. A kontrollingtól kezdve, a könyvelésen át, a gyártás előkészítésig. Azonban a személyes mottóm, és ez a Bene mottója is: "fantázia és szenvedély". Az én szenvedélyem mindig is a termékfejlesztésre, az értékesítőkkel, ügyfelekkel és építészekkel való kapcsolattartásra irányult.

Hogyan néz ki ez a mindennapokban?

A fejlesztés nemcsak formatervezést jelent, hanem olyan termékek kigondolását és legyártását, amelyek keresettek a piacon, de 10%-kal megelőzik az aktuális piaci termékeket. A termék csak így lehet "ütős" a saját korában. Ezért döntöttünk már nagyon korán úgy, hogy mi magunk értékesítünk, mert az ügyfél csak azt fogja elfogadni, ami a mi szívünkhöz is közel áll. Ez persze azt is jelenti, hogy hitelesen kell élnünk azokkal a termékekkel, amiket az ügyfeleknek szánunk, amiket számukra értékesíteni szeretnénk.

Számomra mindez hozzátartozik a fejlesztéshez. Ha az ember fejleszt, az események több szálon futnak párhuzamosan: költségek, anyagok, gyártás, versenyképesség, piacképesség. Vajon a dizájn már rég túlhaladott, vagy éppen a soron következő lépés a fejlődésben? Az ajánlat modern, de a piac által még tolerálható? Az ügyfél vajon "vevő lesz rá"?

A Bene számára ezért nagyon fontos a márka. A márka ismertsége és ereje mind az értékesítőnek, mind az ügyfélnek biztonságot ad. Hiszen az ügyfél többnyire nem lakberendező szakember. A (vételi)döntéseknél többnyire bizonytalan terepen mozog. Gyakran nem is tudja, hogy tulajdonképpen mit akar. Az értékesítés során a mi feladatunk elérni, hogy az ügyfélnek elképzelése legyen.

Gyakran tettem fel magamnak a kérdést, hogy milyen érzés lehet az Ön számára, hogy ül az irodájában, és látja egymás után kigördülni a Bene feliratú konténereket?

Én ezt másként látom. Először is, nem bámészkodom kifelé. Másodszor, véletlen, hogy ugyanaz a nevünk – a cégnek és nekem. Soha nem úgy tekintettem magamra, mint egy tulajdonosra, hanem mindig megpróbáltam menedzserként viselkedni. Bár tudom, hogy döntéseim a legfelső szintet képviselték, soha nem éltem ezzel vissza. Megpróbáltam a céget csapatban vezetni és fejleszteni. Az, hogy véletlenül engem is úgy hívnak, mint a céget, a marketing osztály ötlete.

Otthon is van irodája?

Nincs. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthonról négy perc alatt az irodába érek.

Még mindig mindennap bejár a céghez?

Szinte. Szívesen teszem. Még ha nem is avatkozom bele a napi történésekbe - ezt soha nem tenném - mindenki úgy tekint rám, mint egy kvázi kulturális emlékműre.
Azt viszont sikerült elérnem, hogy a vállalat folyamatosan hangsúlyt fektessen a kreativitásra, éppen a már említett "fantázia és szenvedély" beállítottság miatt. A legtöbb munkatárs magáévá tette ezt a hozzáállást, és abban a tudatban él, hogy "nem mindennapi csapat vagyunk, és átlagon felülit kell alkotnunk".

Nagyon sok időt töltött különböző irodákban. Van olyan "hűha" élménye az irodával kapcsolatban, amit szívesen megosztana velünk?

Vannak pozitív és negatív tapasztalataim. Volt azonban egy meghatározó élményem a 70-es években, Hollandiában. Meglátogattam a Centraal Beheer Versicherung biztosító társaság apeldoorni irodáját, amelyet Herman Hertzberger építész tervezett. Az irodában 2.000 munkatárs dolgozott, és bár az épületet tagolták, és áttekinthető szegmensekre osztották, mégis teljesen nyitott légterű volt. Egyetlen ajtó vagy sorompó nem volt az egész épületben. Ez akkor számomra egyértelműen a gondolkodás és az egymással való érintkezés szabadságát jelképezte.

Sokat elárult, hogy a menedzsment felkínálta a dolgozóknak, hogy tetszés szerint díszítsék saját munkakörnyezetüket. Azokat az osztályokat, ahol nők dolgoztak, szépen és gazdagon díszítették, láttam madárkalitkákat és növényeket is. Azokon a részlegeken, ahol férfiak dolgoztak, minden úgy nézett ki, ahogy azt a gyárból leszállították.

A nők környezetformáló képessége igen fejlett, a férfiaké sokkal kevésbé. Számomra ez megdöbbentő élmény volt. Ezért ragaszkodtam hozzá, hogy nő is legyen a Felügyelő Bizottságban, amit nem is volt olyan könnyű elérni.

Mi a legfontosabb munkaeszköze?

Mivel nem erősségem az adminisztráció, ezen a területen különösen fegyelmezettnek kell lennem. A legfontosabb munkaeszközöm éppen ezért a határidő naplóm, a teljes címjegyzékkel. Minden napra felírom magamnak az aznapi tennivalókat, és amint sikerült elvégezni a feladatokat, azonnal törlöm őket. Ha nem tudtam elvégezni a feladatot, átírom egy következő dátumra. Ilyen egyszerű, de számomra nagyon fontos, különben mindent elfelejtenék. Ez nem igazi munkaeszköz, inkább segédeszköz, ódivatú és analóg. Viszont van egy óriási előnye: bármikor kinyithatom, és belenézhetek, hogy van-e bármilyen időpontom, megbeszélésem. Mindenki másnak először előbb – roppant körülményesen – különböző programokat kell elindítania.

Gyakorol valamilyen rituálét az irodai mindennapokban?

Az egyetlen rituálé még 30 évvel ezelőtt keletkezett, nem is tudom miért. Valakinek eszébe jutott, hogy nekem kávé kell. Azóta pontosan 7 perccel az érkezésemet követően jön a személyzet, és hozza a dupla presszó kávét, egy pohár hideg vízzel. Ez már szinte szertartás. Ráadásul a saját irodámba kapom.

Mindig dupla a kávé?

Igen, mindig. Ezt a kis luxust megengedem magamnak. Ez az egyetlen rituálé, ami eszembe jutott.

Köszönöm a beszélgetést!